|
Mindenki figyelmébe ajánljuk, hogy szeptember 10-én, pénteken 18 órától a Kulturális RTV műsorában az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválon rögzített koncertek részleteiből láthatnak összeállítást, amelyben megszólal a baróti Kájoni Consort, a budapesti Musica Profana, Kobzos Kiss Tamás és a Musica Historica Magyarországról, a nagykárolyi Collegium valamint a fesztivált 30 évvel ezelőtt indító Barozda Együttes.
30 éves a Csíkszeredai Régizene Fesztivál
Ünnepelni hívjuk a közönséget 2010. július 8 - 11. között. Idén 30. éve annak, hogy Csíkszeredában először megszervezték a Régizene Fesztivált. A 2010-es fesztivál programját a visszatekintés, az ünneplés tölti ki, és ahogy az eddigi években is, a hazai és nemzetközi hírnevű együttesek színvonalas koncertjei, mesterkurzusok, előadások és gyermekprogramok. Vendégeink lesznek az egykori kezdeményezők: a Barozda együttes. Koncertjük egyben lemezbemutató is lesz, hiszen egy a 80-as években betiltott Barozda-felvétel jelenik meg a fesztiválra. Nyugat-európai meghívottunk az ausztriai Unicorn Ensemble koncertjét első ízben hallhatja Romániában a közönség. A Kobzos Kiss Tamás huszadik alkalommal lép fel Csíkszeredában, közösen muzsikálva Kuncz Lászlóval és a Musica Historica együttessel Magyarországról. Egy másik neves magyarországi együttes, a Musica Profana is színpadra lép a fesztiválon. A hazai együttesek, a Collegium, a Flauto dolce, a Lyceum Consort, a Kájoni Consort, a Codex koncertje ugyancsak része lesz a visszatekintő ünneplésnek. A fesztivál egyedi projektje, hogy a hazai barokk hangszeres muzsikusokat összefogja, és közös koncertet tartsanak a fesztiválon. A koncert művészeti vezetője Ulrike Titze, barokk hegedűs. III. Régizenei Nyári Egyetem 2010. július 5 - 10. között. A tanulni vágyó muzsikusokat, amatőröket és professzionálisokat pedig már július 5-étől várjuk a mesterkurzusokra. · ének - Andrejszki Judit (Musica Profana együttes, Magyarország) · barokk hegedű - Ulrike Titze (Németország) · barokk oboa - Guido Titze (Németország) · csembaló - Erich Türk (Románia) · reneszánsz és barokk táncok - Kovács Gábor (Magyarország) · furulya és fuvola - Széplaki Zoltán (Musica Historica együttes, Magyarország) · lant és gitár - Kónya István (Magyarország) · viola da gamba és basso continuo - Ilse L. Herbert (Románia).
Hallgasson zenét honlapunkon! Kattintson baloldalt fent a LEJÁTSZÁS gombra. Ezen a héten három dal hallható a Musica Historica együttes és Kobzos Kiss Tamás Jelentem versben mesémet. Balassi Bálint énekei című lemezéről:
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet Régi szerelmem nagy tüze
|