virtuóz lantművész. Hitvallásában így vall munkájáról:

„A vándorok régóta eltűntek zenei és természeti tájainkról. Nincsenek már cigányszekerek, régi lantosok, egyik mulatságból másikra vándorló zenészek.

Ki, hol és mikor látott legutóbb egy vándor lantost? Mégis, hogy igazán közvetítse a XVI. század muzsikáját, erre van szüksége a lantosnak - aki egyfajta zarándok, előadásával megszólaltatja a zeneművek elbűvölő hangzását, de megjeleníti a mindennapos vándorlás ízét, a tájakat, melyek sorra szeme elé tárultak. 

Lantos életemet állandó keresésben töltöttem azután a mód után, ahogyan a reneszánsz valóságát átadhatnám - ez az élet Angliába vezérelt tanulni, ahol két csodálatos évet töltöttem a Régizenei Központban és a Királyi Zenei Egyetem munkatársa lettem.

Lengyelországba visszatértem után, egy XVI. századi nemesi kúriába kerültem Wysoka településén. Asztalomhoz vendégeket hívtam, akik a teljes régi Lengyelország vidékeiről származó énekeket zengtek. Így döntöttem el, hogy vándorútra indulok. 

Születésem helyével, a csodálatos Przemyśl vidékével kezdtem, erdőkön, kitelepített, elhagyott ukrán falvakon haladtam át. A San folyó partján elmélyültem a szokatlan város hangulatában, mely lengyel, rutén és zsidó hagyományokat ötvöz. Itt teljes szívemmel érezhettem a lantnak - egy addig számomra ismeretlen hangszernek - a varázsát.

Otthonomtól, Mały Kruheltől a Kalwaria Pacławska kegyhelyig, és tovább Krakkó hegycsúcsain, Wysokán át Rómába és Isten tudja még merre."