Ünnepelni hívjuk a közönséget 2010 július 8–11. között.
Idén 30. éve annak, hogy az egykori Barozda illetve Kájoni együttes útjára indította városunkban a Régizene Fesztivált.
A 2010-es fesztivál programját a visszatekintés, az ünneplés tölti ki, és ahogy az eddigi években is, a hazai és nemzetközi hírnevű együttesek színvonalas koncertjei, mesterkurzusok, előadások és gyermekprogramok.
Vendégeink lesznek az egykori kezdeményezők: a Barozda együttes. Koncertjük egyben lemezbemutató is lesz, hiszen a HMKK egy jubileumi kiadványt és az együttesnek egy 1983-ban készült, majd betiltott felvételét jelenteti meg a fesztiválra.
Nyugat-európai meghívottjaink: az Unicorn Ensemble Ausztriából és a Barocco Locco együttes Hollandiát-Németországot képviselve. Kobzos Kiss Tamás huszadik alkalommal lép fel Csíkszeredában, közösen muzsikálva azokkal, akikkel az elmúlt években együtt zenélt, Erdal Şalikogluval Törökországból, és a nagykárolyi Deák Endrével. Két neves magyarországi együttes, a Musica Profana és a Musica Historica lép színpadra a fesztiválon. A hazai együttesek, a Collegium, a Flauto dolce, a Lyceum Consort, a Kájoni Consort, a Codex koncertje ugyancsak része lesz a visszatekintő ünneplésnek.
A fesztivál egyedi projektje, hogy a hazai barokk hangszeres muzsikusokat összefogja, és közös koncertet tartsanak a fesztiválon. A koncert művészeti vezetője Ulrike Titze, barokk hegedűs.
III. Régizenei Nyári Egyetem 2010 július 8–11. között
A tanulni vágyó muzsikusokat, amatőröket és professzionálisokat pedig már július 5-étől várjuk a mesterkurzusokra.