|
Bár a hivatalos megnyitóünnepséget csak ma tartják, már kedden felcsendült a zene a 31. alkalommal megrendezett csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=53309
ezdetét vette kedden Csíkszeredában a több évtizedes múlttal rendelkező Régizene Fesztivál, amely idén is színes programmal várja az érdeklődőket. Az idei koncertek és programok témái a kelet- és nyugat-európai zenetörténeti kapcsolatokra hívják fel a figyelmet, amelyek a mai zenei életben is fellelhetők.
A 31. Régizene Fesztivált a bukaresti és kolozsvári zenészekből álló Senza nome nevű zenekar nyitotta, akik a kolozsvári La Stravaganza régizenei verseny elsődíjasai voltak. Bár a zenekar a verseny kedvéért alakult, a sikernek köszönhetően úgy tűnik, végérvényesen együtt maradnak. Az együttes művészeti irányítója, Mihail Ghiga nagyon nyitottnak érezte a fesztivál közönségét, mint mondta, előadásukat rendkívüli módon segíti, ha a nézők befogadják a muzsikát, amelyet játszanak. „A Régizene Fesztivál közönsége, véleményem szerint, az egyik legjobb és legértelmesebb egész Romániában, immár 6-7 éve járok Csíkszeredába, és minden alkalommal egy igazi élmény itt lenni" - mondta Mihail Ghiga, a bukaresti konzervatórium professzora. A csapatban két hegedűs, egy csemballós és egy lanton játszó hölgy is van. Iancu Olivia csupán két éve játszik lanton. „Ha gitárosszemmel nézzük, mert, hogy én azon is játszom, sokban különbözik, több a húr rajta, nehéz megszokni, de gyönyörű hangszer" - mesélte a zenész.
A fesztivál koncertjeinek sorát tegnap a Nyári Egyetem tanárai folytatták, majd ma kerül sor a fesztivál ünnepélyes megnyitójára, ahol a Codex együttes lép fel meghívottaival, emellett az érdeklődők hallhatják az Észak-Olaszországból érkező Dramsam együttest is, akik az itáliai reneszánsz zene kitűnő előadói. Pénteken egyfajta barokk napot tartanak, fellép a Barokk Fesztiválzenekar, valamint bemutatják a Kremsier-projektet is - ez a koncert egy csehországi város, Kromerzsízs zenei örökségét mutatja be, Karl Liechenstein-Kastelkorn herceg-püspök egyedi gyűjteményét. A projektben nyolc hazai és külföldi zenész vesz részt, közülük többen hazai származásúak, de más országban tevékenykednek. A projekt művészeti vezetője Chereji Szilárd.
Szombaton gyerekprogramokkal várják a kicsiket, majd délután kurzuszáró koncertet tartanak. Este a hazai együttesek koncerteznek, a Flauto Dolce és a nagykárolyi Collegium mellett Antoni Pilch lengyel lantművész is játszani fog. Vasárnap, július 17-én délben Steffen Schlandt és Hegyi Gábor orgona- és trombitahangversenyére kerül sor, emellett fellépnek a fesztivál jól ismert szereplői is, Kobzos Kiss Tamás a törökországi Erdal Şalikogluval. A fesztivál zárókoncertjét a Musica Historica zenekar tartja.
Szerző: Forró Gyöngyvér
www.kronika.ro
|