Harmincegy éve alapították a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, és az utóbbi években a szervezők - a Hargita Megyei Kulturális Központ, a megyei tanács és a városi önkormányzat - európai rangúvá emelték a rendezvényt.
A példás összefogás is indokolta, hogy a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium legyen a rendezvény főtámogatója – tudtuk meg vasárnap este, a rendezvény zárónapján Kelemen Hunor tárcafőtől.
„Ez a rendezvény nem tesz egyebet, mint megpróbálja megértetni velünk a magyar és európai identitásunkat, hisz azok a zenei műfajok, melyeket itt koncertről koncertre meghallgathattak az érdeklődők, nyitottabbá tettek minket, és talán megértőbbé is a régi korok zenéje iránt. A reneszánsz, a barokk korok zenéje nélkül nem tudnánk megérteni a mai kor zenéjét, nem tudnánk megérteni a klasszikus zenét, úgy általában véve mindenképp szegényebbek lennénk. Csíkszereda ezzel a fesztivállal évről évre nem csak hogy egy olyan kulturális programajánlattal van jelen a térségben, amelyre odafigyelnek a székelyföldi magyar emberek, hanem Románia több térségéből is idejönnek emberek erre az egyetlen igazán világhírnevű régizene fesztiválra. Számomra nagy öröm, hogy a kulturális minisztérium az utóbbi két évben kiemelten támogathatta ezt a rendezvényt, így kell történjen ez az elkövetkezőkben is, egy olyan városban, egy olyan megyében, melynek önkormányzatai kultúrára sokkal többet költenek, mint más hasonló lehetőséggel rendelkező városok, megyék teszik ezt” – emelte ki a miniszter.
Utolsó nap Erdal Salikoglu és Kobzos Kiss Tamás előadása a török és magyar zenei kapcsolatok összefüggéseire vezetett rá, ugyanis Balassi Bálint és Pir Sultan Abdal énekei csendültek fel törökül és magyarul. A műsor a 20 éve együtt zenélő török-magyar páros készülő harmadik CD-jének anyagából adott ízelítőt.
Őket a Musica Historica követte, melynek előadásában a XVII. századi magyar szerelmi énekköltészet jórészt ismeretlen szerzőinek műveit hallhattuk a Vásárhelyi daloskönyvből (1672 után), illetve dunántúli Szentsei György daloskönyvéből (1704).
Szerzo: Szőcs Lóránt